Idén is megszervezésre került kórházunkban a Semmelweis-nap a magyar egészségügy ünnepén. Orvosaink és ápolóink, minden kollégánk elkötelezett munkáját ünnepeltük ezen a napon, s adtunk hálát a rengeteg emberségért, amivel a munkájukat végzik!

Semmelweis nap

Az ünnepség megnyitásaként Dominiák Zsolt, kórházunk lelkésze tartott áhítatot, melyben emlékeztetett minket: nem csak gyógyítunk, hanem gyógyításra is várunk. Isten szava mindannyiunkhoz szól: „Én az Úr vagyok a Te gyógyítód.” – 2Mózes 15,26

Közös imádságban hálát adhattunk minden gyógyítóért, minden egészségügyi dolgozó áldozatos munkáért.

Semmelweis nap

Szokás nálunk, hogy ezen a napon vedég előadót hívunk egy másik gyógyító közösségból, hogy megmutassa nekünk, ők hogyan gyógyítanak, hogyan figyelnek a betegekre és egymásra. Szeretettel köszönthettük körünkben dr. Harmatta Jánost, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály osztályvezető főorvosát. A professzor úr sok érdekes részlet mellett kiemelte a pszichoterápiás módszereik jelentősségét a betegek gyógyításában, valamint a rendszeres team-meetingek, kommunikáció és önképző alkalmak szerepét az eredményes munkában és sikerekben. 

Bethesda Semmelweis nap

A Bethesdában már hagyomány, hogy ezen a napon Bethesda díjat adunk át a kórház kiemelkedő dolgozóinak, melynek különlegessége, hogy a jelölésben minden munkatárs részt vesz, így a jelöltek szakmai, emberi értékeit ismerve, egymás mindennapi munkáját látva közösségként ítéljük oda a díjakat. Főigazgatónk, dr .Velkey György személyesen adta át a díjakat, méltatva a kollégák szakmai teljesítménye mellett azt a nagyfokú emberséget, amivel betegeikhez és a munkatársaikhoz fordulnak. 

Gratulálunk a díjazottaknak és szívből jövő hálával köszöntünk ma minden egészségügyben dolgozó munkatársat a kórházunkban, városunkban, országunkban és az egész világon! 

Semmelweis nap

A magyar egészségügy napja egyben lehetőség is volt arra, hogy kicsit másképp legyünk együtt, hogy jobban megismerjük egymást és azokat, akik minden nap velünk vannak: a családjainkat. A Semmelweis-napi ünnepség után családi délutánt szerveztünk munkatársainknak és gyermekeiknek, ahol ​kézműveskedtünk, vetélkedtünk, zenéltünk, zumbáztunk,​ playback színházaztunk, mentőautóval ismerkedhettünk, ettünk-ittunk és jókat nevettünk. Fontos számunkra, hogy a munka mellett a családnak és a játéknak is meg legyen a helye! ​

Semmelweis nap

Idei Bethesda díjasaink: 

Dr. Ambrus Bence

Dr. Kerekes Júlia

Jávor Krisztina

Lesti József

Hörömpő Katalin

Dominiák Zsolt

Zsitva-Juhász Zsuzsanna

Kollár József

Perlaki Kinga

Dr. Vörös Annamária

Bethesda Semmelweis nap

A közösségi díjat a Génterápiás Munkacsoport kapta

 

A református kórházlelkészi szolgálat imája az egészségügyi dolgozókért: 

 

Hálát adunk neked élet ura – értük…

 

Értük, akik támogató, gyógyító, segítő kezed kinyújtott karjai – a kórházakban, klinikákon, a rendelőkben, vagy éppen szirénázó mentőautókban. Áldunk azért, hogy jelen vannak, gyógyítanak, kezelnek, vizsgálnak, fájdalmat enyhítenek, szenvedést csillapítanak. Áldottak ők, akikre számíthatunk, ha baj van – igen, 24 órán keresztül, fáradtságuk ellenére is. Hálásak vagyunk, hogy itthon vannak, hogy szakmai tudásukkal, személyiségükkel, lelkiségükkel is segítenek. Áldó szereteteddel öleld köbe őket! Naponta újítsd erejüket, türelmüket! Fényeddel adj tiszta és kreatív gondolatokat, tudásukat az alázatos készség gazdagítsa. Hadd tapasztalják a csendes testi-lelki megpihenés és feltöltődés idejét is. Otthonukat és munkatársi közösségüket ragyogja be felszabadult vidám nevetés.

 

Áldott kezüket, lényüket tartsd áldó kezedben. Hálát adunk neked élet ura – értük.