Ezen a hétvégén ünnepeljük az Anyák Napját. Mi is köszöntjük az édesanyákat és egyúttal egy cikkel kedveskedünk e nap alkalmából mindenkinek.
Ismerje meg Ön is Kováts Adél színművésznő Bethesda Gyermekkórházzal kapcsolatos motivációit, emlékeit, véleményét a jószolgálati tevékenységről és a gyermekekről.
Adél, a Bethesda Gyermekkórház jószolgálati nagykövete vagy és idén egy anyaotthon felépítésére gyűjtötök. Miről szól ez a szerepvállalás? Gyakran szoktál hasonló ügyek mellé állni?
Ha felkérnek és azonosulni tudok az üggyel, akkor szívesen állok mellé. Az is igaz, hogy volt olyan 1 %-os gyűjtés, amire idén nemet kellett mondanom. Nem lenne hiteles ez esetben két helyre letenni a voksomat.
Egy népszerű ember részvétele a társadalmi felelősségvállalásban mintát mutat a többi ember számára. Örülök, ha ilyen irányban tudom az ismertségemet kamatoztatni. De az is igaz, hogy mindenki a maga szintjén tehet azért, hogy más embereknek segítsen. Az anyaotthon létrejötte több szempontból is nagyon fontos a számomra. Ennek a projektnek konkrétan látszik a vége. Az emberek nem egy feneketlen kalapba dobják a pénzüket, hanem remélhetőleg jövő májusra teljes pompájában fog működni az épület. Ez jó dolog.
Természetesen motiválnak a személyes élményeim, hiszen tudom milyen az, amikor egy gyermek hosszú távon tartózkodik kórházban. Nekünk 7 hónap volt a kórházi időszak az élet indulásakor a lányommal. Rövidtávon sem jó, de hosszú távon ez együtt jár az egész család hospitalizálódásával. Ilyen helyzetben nagyon nehéz fenntartani azt a harmóniát, ami egy egészséges családban van. A legfontosabb, hogy egy anyának a gyereke mellett van a helye, főleg akkor, amikor nehéz helyzet adódik. A mostani projektben az anyaotthon létrehozása a cél. Azok a családok, akik nagyon távoli helyekről kerülnek a kórházba, nagy szükségét látnák ennek. Egy gyermek gyógyulása nem csak orvosi kérdés. Elengedhetetlen, hogy az édesanya is ott legyen, mint lelki támasz, segítő, gyógyító társként. Az anya a gyógyító team része. Manapság nagyobb elfogadás van ezzel kapcsolatban. 14 éve, én személyesen kemény dolgokon mentem át. Sok esetben meg kellett harcolnom azért, hogy a puszta jelenlétemet elfogadják. Nagyon sokat tud segíteni, ha az anya egész nap a gyermeke mellett lehet.
Az anyaotthon azért nagyon jó dolog, mert az együtt, ugyanakkor mégis külön egysége valósul meg. A baba-mama szoba is egy lehetőség, de az anya bizony amortizálódhat a kialvatlanságtól. A kórház nem szálloda. Munkahely, ahol gyógyítás folyik. 24 órás „szolgálatban” az anya számára valósággal lehetetlenné válik a pihenés. Mindenki nyer azzal, ha az édesanyák jó helyen tudva a gyermeküket, akár nap közben is le tudnak pihenni. A kezelések alatt, vagy ha alszik a gyermek, úgysem tudnak segíteni.
A Bethesda amúgy is egy családiasabb intézmény. Más intézményekben én magam is sokszor éreztem, hogy olyan személy vagyok, aki csak a gyereke viszonylatában létezik. Viszont szerintem igenis fontos, hogy az édesanya gondolkodó, harmonikus ember tudjon maradni a beteg gyermeke mellett. Mindez nagyon nehéz ilyen stresszes, kiszolgáltatott helyzetben.
Ha jól tudom, te voltál az Égéscentrumban, és láttad a gyerekeket. Mi a személyes tapasztalatod?
Az Égéscentrumról azt kell tudni, hogy országos intézmény. Itt minden feltétel adott, hogy a súlyos égéssérült gyerekeket a legjobban ellássák. A benyomásom pedig ugyanaz, mint az összes többi osztályon, ahol mi érintettek voltunk. A Bethesda családcentrikus kórház. Ez a szemlélet áramlik az orvosokból és nővérekből, a gyermekek és szülők felé. Valahogy mindig azt éreztem, hogy az elhivatottságukat jól jellemzi a szlogenjük: „Jutalmam, hogy tehetem.” A magyar egészségügy helyzetét ismerve, ennek a mottónak eleget tenni minden pillanatban bizony nem könnyű. Persze mindenki, akinek hivatása van, nyílván úgy érzi, hogy boldogság, hogy azt teheti. Én is így érzem ezt a saját szakmámban.
Szerinted mennyire változtak a női szerepek az évek folyamán? A tevőleges cselekvést a napi gyakorlatodban te hogyan értelmezed?
A múltkoriban kezembe akadt egy idézet, amiben azt olvastam, hogy „A férfi dolga, hogy kint megvalósítsa a harmóniát, a nőé pedig hogy bent. A munka és a béke egyenlő elosztása nélkül egyetlen család sem boldogulhat.” Közhely, hogy mára a hagyományos férfi-nő szerep a legtöbb családban nem létezik. Azonban az egyensúlynak valahogy mindenféleképpen fenn kell maradnia. Úgy gondolom, hogy ez az egyensúly minden egyes család esetében máshol van. Férfinak és nőnek meg kell állapodnia, hogy ezt náluk hogyan lehet megtartani.
Most, amikor látogatóban voltam a kórházban, több alkalommal az apuka volt a beteg gyermeke mellett. Nyílván azért, mert ő tudta ezt jobban megoldani és az édesanya dolgozott.
Azt hiszem egy férfinak is nagyon nehéz lehet, ha a feleségét hónapokra elveszíti, ha ő van állandóan a beteg gyermeke mellett. Ha felépül az anyaotthon, akkor ezen a problémán is nagyban tud segíteni.
Cégek összefogásával elindult a gyűjtés az anyaotthonra. Az anyák napja és a gyereknap is az adó 1 %-os kampányra épül. Érkezett hozzád visszajelzés ezzel kapcsolatban?
Igen, többen érdeklődtek már tőlem. Aki úgy érzi, hogy azonosulni tud ezzel a projekttel, akkor kérem, adja erre az ügyre az 1 %-át!
Sok alapítványnál felmerült mostanában a hitelesség kérdése.
Én azt látom, hogy a Bethesda szakmailag és emberileg is hiteles hely. Nekem csak pozitív élményem volt velük kapcsolatban. Ezért is álltam melléjük.
Szerinted a mai Magyarországon hol tart a támogató elfogadás?
A támogató elfogadás Magyarországon eléggé gyerekcipőben jár. Még mindig elég ritka és feltűnést kelt, ha egy kerekes székes ül a színházban a nézőtéren. Nyugat-Európában ez másként működik. Itthon az állami szociális védő háló sem elegendő – nyugaton az is sokkal nagyobb. Ezért is van szükség arra, hogy az emberek napi szemléletében működjön ez a szolidaritás. Az emberek úgy gondolkodnak, hogy azért fizetem az adót, hogy ez megtörténjen. Az adó 1% azért is jó dolog, mert legalább ezzel tudnak segíteni másoknak. Ez nem kerül pénzbe, ez csak egy tollvonás. Fontos, hogy kézzel foghatóan látható legyen, hova került az adakozók pénze.
Te nagyon empatikus és érzékeny vagy. Úgy gondolom, a legszebb szerep az anyaszerep. Egyszer azt mondtad, hogy te újra felfedezted a világot.
Lányomat, Laurát viszonylag későn szültem. Amikor megkaptam már nagyon vártam és akartam azt a változást, amiről úgy gondoltam, hogy az anyasággal jár. Egy gyerek nem véletlenül érkezik a családba. Neki dolga van ott és mindenképpen változtat a környezetén. Az új csapattag átrendezi az erőviszonyokat. Ha ez a változás eltér az „átlagostól” és nagyobb kihívást jelent, akkor a család könnyen nehéz helyzetbe kerül, mivel Magyarországon kevés az ilyen ügyekben segítő team. Ráadásul nincs két egyforma eset – noha lehet mások is járnak hasonló cipőben, minden családnak a saját útját kell végigjárnia. Én sem lennék ugyanaz az ember, ha nem jártam volna végig a saját utamat. Ez még a szakmámra is hatott. Amit Laura hozott nekünk, az minden tekintetben elmélyítette a gondolkodásomat, az érzéseimet. Egyrészt elfogadóbbá és toleránsabbá tett, más tekintetben erősebbé tett. Bizonyos esetben pedig meg is kellett keményíteni magamat.
Ebben az évben több rendezvény lesz. Elindult egy társadalmi összefogás is. Gyermeknapra is rendez egy gyűjtést az anyaotthonra az SCA. Tetszik neked ez a közös gondolkodás? Örökbe fogadtad a Bethesdásokat, ha jól látom.
Ez természetes, ez most az életem része. Maximális erőbedobással csinálom. Nem 8 órás munkára vagyok beállítva, mint kreatív ember, hanem folyamatosan együtt gondolkodom a többiekkel. A jó szándékomnak tevőlegesen is teret ad ez a lehetőség.
Mesélj a lányodról, Lauráról.
Már 14 éves önálló hölgy, saját véleménnyel. Nem nagyon szereti, ha nyilatkozom a dolgairól. Kamaszkorban van, és sok szülő tudja, hogy ez mit jelent.
Azt mondják, hogy az első három évben vésődnek be a legfontosabb dolgok. Csodálatos látni, hogy milyen szoros a viszonya az apai nagymamájával, és ez mennyire hasonlít az én anyai nagymamámmal való kapcsolatomhoz. Ők ugyanúgy sok időt töltöttek együtt, mint én a nagymamámmal. A férjem szülei Laura egy éves korától két és fél éves koráig velünk éltek. Engem pedig az anyai nagymamám Csapodon nevelt két és fél éves koromig, mivel a szüleimnek nem volt lakása Sopronban. Édesanyám a munkája miatt hetente csak másfél napot láthatott, és évente csak 2 hét szabadsága volt. Fel sem tudom fogni, hogy ez milyen lelki teher lehetett a számára.
Anyósom játszva nevel, anyukám nevelve játszik. Mindketten feltétel nélkül szeretik Laurát, de anyósomnál a problémák észrevétlenül megoldódnak vagy nincsenek is. Édesanyám gyakran szembesít velük, és ha úgy ítéli meg még akár konfrontál is. Laura most már értékeli az ő nevelési stílusát is, hiszen ebből azt érzi, hogy aki felé lehet elvárásokat támasztani az már „nagylány”.
