Budapest, 2015. május 26. – Több mint 500 játékot gyűjtött Kocsis Tibor, Tóth Andi, Ada és Gryllus Vilmos segítségével a JátékNet.hu a Bethesda Gyermekkórház számára a szombaton megrendezett játékfesztiválon. A több mint 1500 fős rendezvényen minden tizedik résztvevő csatlakozott saját felajánlással a kezdeményezéshez. 

Az Eurostat adatai szerint 2014-ben a magyar gyermekek 35 százalékának kellett súlyos anyagi gondokkal szembenéznie. Bár a játéknak komoly szerepe van a szociális, fizikai és kognitív fejlődésben, ezeknek a nehéz helyzetben élő gyermekeknek kevés lehetősége van az ilyen jellegű kikapcsolódásra. Ez nemcsak náluk, de a beteg gyermekek esetében is nehézséget jelent: miközben a gyógyuláshoz is nagymértékben hozzájárul a játék, a kórházak a rendelkezésre álló keretükből keveset tudnak ilyen célra fordítani.

Ezen a helyzeten szeretett volna segíteni a JátékNet.hu Webáruház. „Miközben csak Angliában évente 8,5 millió működőképes, jó állapotú játék kerül a szemétbe – sajnos hazai adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre –, addig számos gyerek marad játék nélkül – mondta el Bognár Ákos, a JátékNet.hu ügyvezetője. – Sok esetben a szülők egyszerűen azért dobják ki a megunt játékokat, mert nem tudják, hogyan juttathatnák el azokat a megfelelő helyre, ezért indítottuk el a ’Hozd vissza megunt játékodat!’ kezdeményezést.” Az akció lényege, hogy a játékwebáruház által május 23-án, a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban megrendezett játékfesztiválon bárki leadhatta már nem használt játékait, melyet a JátékNet.hu saját felajánlásával kiegészítve eljuttatott a Bethesda Gyermekkórház számára. A kezdeményezés nagyon jó fogadtatásra talált a szülők körében: a rossz idő ellenére több mint 1500-an látogattak ki a fesztiválra, minden tizedik résztvevő saját felajánlással támogatta a Gyermekkórház kis betegeinek gyógyulását. „Több mint 500 játékot gyűjtöttünk össze, számtalan plüssfigura, matchbox és társasjáték is volt a felajánlások között” – foglalta össze Bognár Ákos a gyűjtés eredményeit.

Az előválogatott adományokat a JátékNet.hu által felajánlott játékcsomaggal kiegészítve Ada adta át a Bethesda Gyermekkórház képviselője, Dr. Velkey György főigazgató számára május 26-án.