Paróczai Zoltánné, az érdi Dizseri Tamás Habilitációs Központ vezetője a fogyatékkal élők és családjaik körében végzett diakóniai szemléletű  szolgálatáért, emberi hozzáállásáért, a fogyatékosügyben létrehozott életművéért vehette át a Díjat a Németajkú Gyülekezet templomában február 7-én megtartott ünnepségen.

A Díj kuratóriumának képviseletében Balog Zoltán (Németajkú Gyülekezet Protestáns Fóruma) köszöntötte az ünnepségre egybegyűlt közönséget. Visszaidézte annak a Dizseri Tamással készült interjúnak az egyik gondolatát, mely halála előtt néhány nappal jelent meg az Új Emberben. “Tudjuk, hogy kincseink cserépedényekben vannak, melyek összetöretésük árán kerülnek nyilvánosságra.” Megélni, elfogadni ezt az összetöretést mégsem olyan egyszerű. Dizseri Tamás a hőskort jelentette. A rendszerváltás időszakát, amikor a templomok falai közé zárt egyházak előléptek, hogy szolgálatukat elvett intézményeik újraformálásával teljesíthessék ki az oktatásban, egészségügyben, hajléktalanok és más elesettek között. A hőskort kettősség jellemezte: a többlet kifejezésének szándéka, amelyet az egyházak szolgálataikban adni tudnak, s ugyanakkor az a veszély, hogy az intézményesülés, az infrastruktúra és a finanszírozás körüli harcok közben elveszhet a lelkület. A hőskor után ma az a kérdés, hogy az egyházi intézmények az állami ellátó rendszerekkel szemben támasztott elvárásokkal együtt legyenek képesek szolgálni a közjót, az állam viszont engedjen teret annak a többnek a megmutatásához, rendszerbe illesztéséhez, amelyre csak az egyházak képesek. Visszatekintve a 22 év történetére, van még tanulnivaló mindkét oldalon, de reményre ad okot az az időközben felnőtt, és kiképződött generáció, amely egyházi és államigazgatási oldalról is otthonosan ismeri, és műveli a köz jó értelemben vett szolgálatát. A Dizseri Díj éppen olyan embereket állít a középpontba, akik a “többlet” a megteremtésén fáradoznak, szolgáljanak bár az egészség, – vagy szociális ügyben, oktatásban, szenvedélybetegek körében, vagy mint most az idei díjazott, Paróczai Zoltánné a fogyatékosok között.
A hagyományoknak megfelelően a házigazda köszöntője után istentiszteleti rész következett, melynek igahirdetője dr. Szabó István a Dunamelléki Egyházkerület püspöke volt. Textusát a János evangéliuma 9. részéből választotta, a vakon született ember meggyógyításának történetét. Ez a történet mindenkit kimozdít a komfort zónájából a textusból kiemelt néhány kötőszóval: “hanem, hogy”. Ki felel ennek a vak koldusnak a helyzetéért? Ki vétkezett? Ez a bélyeg ott van mindenkin, ki felelős azért a helyzetért, amiben vagyunk? Mégsem a felelős, a felelősök megtalálása oldja meg a helyzetet. A kérdések végső soron arról szólnak, hogy ilyen lehetetlen helyzetekben kell megtanulni szeretni az Istent, és Istent szeretni a legnehezebb a kiszolgáltatott helyzet kellős közepén. Mindezek mégsem azért vannak, hogy felelőssé tegyük Istent, “hanem, hogy” nyilvánvalókká legyenek az Isten cselekedetei.-
Az istentiszteleti rész után Bencze János a Bethesda alapítványa képviseletében felidézte sorban a Dizseri Díjasok sorát, majd hivatalosan is ismertette a Kuratórium döntését, mely szerint életművéért Paróczai Zoltánné nyerte el 2015-ben a Dizseri Díjat.
A közönség nagy tapssal köszöntötte a díjazottat, aki- miután meghallgattuk dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnökének laudációját, – kedves, az ünneplést elhárítani igyekvő, elsősorban munkatársai iránti háláját közvetítő szavakkal köszönte meg a kitüntető figyelmet.
Az ünnepeltet elkísérte az Otthon “Csengettyű” Együttese, akik rövid koncertet is adtak a köszöntésekhez csatlakozva, sőt megtekinthettünk egy az Otthon életéről szóló kisfilmet is. Ezzel véget ért az ünnepség és rövid szünet következett, amelyben a munkatársak, ismerősök, családok, barátok, szolgatársak köszöntötték a díjazottat.
Ahogy az lenni szokott, a díjátadás után az ünnepség konferenciává alakult, melynek témája  ezúttal is a díjazott hivatásához igazodott, tehát: a fogyatékosok ügye, helyzete Magyarországon. Dr. Velkey György főigazgatónk moderálta konferenciát. Czibere Károly, szociális ügyekért felelős államtitkár a magyarországi fogyatékos helyzetről adott átfogó képet a maga szavai szerint inkább bizonyságtétel formájában. Látom-e, hogy a fogyatékos ember nem teher, hanem ember, akinek nap mint nap át kell lépnie a határait, azért, hogy létezni tudjon? Ha ezt tudjuk, az állam és az egyház, de a magán ember is, akkor nem terhet látunk, és akkor tudunk jelen lenni a másik ember életében úgy, ahogyan neki szüksége van rá. Részletesen beszélt azokról a tervekről, intézkedésekről, amellyel a kormányzat a fogyatékosok helyzetének könnyítésén, lehető legnagyobb fokú autonómiát lehetővé tévő körülmények kialakításán fáradozik. Például a munkavállalás, vagy a lakóotthonok kialakításának lehetősége.
Dr. Márkus Eszter az ELTE Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Karának dékán helyettese, a maga egyházi és szakmai érintettségében beszélt a gyógypedagógiai szakma emberképéről, előadását egy érzelmeket megmozgató zenés képösszeállítással zárta.
Végül Pordán Ákos a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója beszélt arról a témáról, amely a családokat legjobban érinti: az otthon, a családban maradás esélyeiről és lehetőségeiről és arról a munkáról, amit ezen a téren az Alapítvány évtizedek óta kifejt.
A konferencia végén Bolyki Balázs szerzeményét hallhattuk saját előadásában, majd Dr. Velkey György igazgató úr hívta szeretetvendégségre, kötetlen beszélgetésre a hallgatóságot.


Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/bkahu/public_html/wp-includes/functions.php on line 5277

Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/bkahu/public_html/wp-content/plugins/really-simple-ssl/class-mixed-content-fixer.php on line 107